Társadalmunkat és gazdaságunkat is érintő, e jelentős kérdésben  számos véleményt, megnyilvánulást olvashatott már eleddig bárki. A  legszélsőbb véleményekkel és megoldási javaslatokkal lehet találkozni e  kérdéskörben, de az okokról, e bajok eredőjéről szinte még senki nem  beszélt. 
A frankválság és a társadalmi eladósodottság összefügg, annak okai, előzményei vannak, így kezelése sem lehet tünetszerű, arra csak és kizárólag komplex, világos társadalmi jövőképpel lehet válaszolni. Damoklész  kardja sokáig függött a magyar társadalom feje fölött, hogy végül  lesújtott, azon nincs mit csodálkozni, látván az elmúlt húsz-harminc év  problémáinak egymásra halmozódását. A dolog törvényszerű volt, ám nem  kivédhetetlen. Hogy a gödörben vagyunk, az nyilvánvaló, sajnos, az is  egyértelmű, hogyan kerültünk oda.
A végső ok az elmúlt 30 évben keresendő, a mai szociális különbségek kialakulásánál. A  Kádár-rendszer vége felé lehetőség nyílott bizonyos egyéni  érvényesülésre, létrejöttek az önkizsákmányoló gmk-k, a piac  egyenetlenségeit, piaci réseit kihasználó (adót sokszor nem fizető) kis  egyéni vállalkozások, amelyhez ravaszság, intelligencia, szemfülesség  szükségeltetett, ugyanakkor a vagyon megjelenésekor mindehhez bizonyos  fajta kivagyiság, gőgösség, a társadalom tehetetlenebb részének egyfajta  lenézése is hozzájárult. A rendszerváltással ez a tőke felhalmozódás  felgyorsult, e réteghez csatlakoztak a felhalmozott vagyonnal, s  kapcsolati tőkével rendelkező pártfunkcionáriusok, kik vezető létükre  azt állították, hogy az állam a legrosszabb gazda, s élen jártak az ún.  magánosításban, a kétes jogi hátterű, erkölcsileg igencsak kifogásolható  eredendő tőkefelhalmozásban. 
A Rózsadomb lakói offsore-huszárok lettek, s adókedvezményekkel vásárolták fel hazánk közös vagyonát. Ehhez  a rákosista gyökerű (nem ellentmondás!) szélsőliberális réteghez  csatlakozott a jogi intelligenciát (és törvény előtti büntetlenséget!)  jogi eszközökkel biztosító, jelenleg kormányzó, erkölcstelen, hitet,  meggyőződést gatyaként váltó liberál-jobboldali Fidesz jogász  holdudvara, simicskástól, várhegyistől, orbántól, nyerges zsoltostól, a  szerzésvágytól elvakult, lázár jános-féle éhes farkasokkal egyetemben.  Ez a különböző eredetű réteg az elmúlt húsz év alatt egybeolvadt  erkölcsében, eredendő mintájában, viselkedésében, s egyként viselkedik a  társadalom többségével, veszteseivel szemben. Új Csekonits báróink  lettek, bunkofonos Rotchildok, akik közül némelyek, a kiemelkedőbbek  magukra aggattak némi társadalmi ál-felelősséget, de többnyire a  jogtalan szerzés miatti félelmük motiválta bűntudat generálja  cselekedeteiket. 
A vesztest - azaz a bérből-fizetésből élő, egyre szegényebb magyar  többséget (beleértve a manufakturális szinten működő egyéni vállalkozók  többségét is) - az újbárók, a nagytőke önmaguk által felkent lovagjai  semmibe sem nézik - a szegénységbe belenyomorult cigányokat, hajléktalanokat pedig még annyiba sem.  Tegyük hozzá, az igazság kedvéért, hogy a cigányság tehetősebb részében  sem él semmiféle szociális érzékenység a magukfajtával szemben, a  súlyos arany nyakékekkel, ezer eurós pénzekkel közösségi oldalak  fényképein megjelenő kreatúrák ügyet sem vetnek kukában turkáló, éhező  véreikre, ugyanakkor ez a réteg elvárja a társadalom egyre szegényedő  többségének már-már túlzó szolidaritását is.
Az elmúlt húsz év alatt azok kormányoztak, akik így vagy úgy összefüggtek ezzel az újgazdag réteggel,  s ők hozták a törvényeket, ugyan látszólag más és más pártok zászlai  alatt,  árnyalatnyi különbségekkel, de ugyanattól a gondolkodási sémától  vezéreltetve. Ez a politikai, gazdasági maffia - ma már nyugodtan  nevezhető eképp -  tagjai kizárólag akkor tettek engedményeket a  társadalom tagjai felé, ha feltétlen szükségesnek látták.
A nemzet valódi, lényegi szolidaritását széjjelrágták, kinevették,  önmagukban kigúnyolták és megvetették ezek az ügyes kis rágcsálók, a  jogi furdancsok, s az alattomos, saját meggazdagodásukkal foglalkozó  hivatalos nemzetmentők. Számtalan úton és módon próbálkoztak, s  ezzel lényegében igyekeztek kimeríteni az önvédelmi reflexként e  siserehadra reagálni akaró társadalmi immunrendszert. Lejáratták a  baloldalt, lejáratták a jobboldalt, megszállva tartják mindkét fő  politikai pártot (Mszp, Fidesz) mind a mai napig, (szembenállásuk  látszólagos, a megtévesztést szolgálja!) de jelen vannak az összes  parlamenti pártban. A rendszert váltani indult Jobbik tagságában a  legkevésbé, parlamenti frakciójában azonban erőteljesen.
A lakosság elszegényedése,  megtakarításainak mínuszos egyenlege a fentiekből elmondottakból  egyenesen következik. Hazánkban olyan gazdasági maffia uralkodik, mely  teljesen együttműködő a politikai hatalommal, a törvényeket a saját  gazdasági érdekeik szerint, s nem a társadalmi közjó érdekében írják,  íratják. Erre groteszk, de egészen konkrét példa, hogy a legnagyobb  munkásnyomorító gittegylet, a Tesco (Tea Sullivan & Cohn!)  jogászaival fogalmaztatják meg a munkaügyi törvényjavaslatot!
A kiút a jelen helyzetből, a valódi megoldás kizárólag egy, népmozgalomként szerveződő új párt lehet, mely alulról szerveződve, összekapaszkodva, a stigmatikus ideológiai  látszatpolitizálás buktatóit elkerülve fogja megbuktatni ezt a  rendszert, s eltakarítani ezt a politikusi, gazdasági érdekfrontot, mely  élenjár a dolgozó magyar többség jogainak folyamatos csorbításában, a  nemzet új jobbágysorba vetésében. 
Frissen szerveződő pártunk már több alkalommal is felhívta a figyelmet -  igaz, hogy csak mi beszélünk erről, de ettől ez még igaz - hogy a  frankválság, a devizahitelesek válsága a társadalom kettészakadásának  következménye, felvételének oka a lakossági megtakarítások hiánya és  ugyanakkor egy emberibb életbe vetett egyéni remény volt, de nem csak a  megalapozatlanul erősen tartott frank hiteleseinek problémája áll fenn. A  lakosság azon része is, mely nem frankhiteles, többnyire fogyasztási  hitelek rabja. A hitelfelvétel oka minden esetben a rendkívül  alacsonyra mért magyar fizetések, az európai normákkal és európai  megélhetési szinttel köszönőviszonyban sem lévő alacsony MINIMÁLBÉR  következménye! 
Egyeseknél elképesztő vagyonok halmozódtak fel, míg a lakosság nagy  többségénél pedig hónapról-hónapra vegetálás a jellemző. Senki ne merje  azt mondani nekünk, hogy ez a helyzet igazságos és akár egy pillanatra  is elfogadható!
A társadalmi kérdések alfája és omegája a munkabérek kérdése. Tőkéseink erősen hivatkoznak a globalizációra, világunk keleti részén  fekvő ázsiai éhbérekre, hogy össztársadalmi szintű béremelésre irányuló  kérelmeinket, igényeinket és vágyainkat még csírájában elfojtsák. Erre  mi a tőke felhalmozódásának eredetének firtatásával és a tisztességtelen  vagyonok vagyonelkobzásával válaszolunk, globális szinten pedig a  nemzetközi tőke nacionalizálásának, röghöz kötésének felvetésével,  ugyanakkor azt is megkérdezzük, hogy akarnak-e gazdagjaink új jakobinus  kort, mert ha önteltségüket képtelenek korlátozni, akkor szolidáris,  szociális piacgazdaság helyett feltétlenül a bitófákhoz, társadalmi  elégedetlenség csillapíthatatlan robbanásához, sokkal kegyetlenebb,  modern parasztlázadásokhoz fog vezetni.
Ezt kell elkerülni, s ez társadalomgyógyítással: nemzeti, szociális  gondolkodásmóddal lehetséges csupán mely rendet, nem felfordulást, hanem  építő békét akar, társadalmi munkabékét,  s mely az egyetemes magyar  nemzet élni akarásának alapjogán szociális és emberi jogokat követel a  dolgozó és dolgozni vágyó magyar többségnek!
Mi nem a történelmi ősmúlt megváltására szakosodtunk, a mi gondjaink  sokkal égetőbbek a múlt problémáinál. A jelen igazságtalansága ellen  küzdünk az 56-os munkástanácsok valódi szociáldemokrata, nemzeti  eszmeiségével felvértezve.
Ebben a küzdelemben csak úgy tűnik, hogy egyedül vagyunk, hogy apatikus a  társadalom. Valójában a társadalom nagy többsége támogat bennünket  ismeretlenül is. Keresi a nép azt az erőt, amely mellé tiszta szívvel  odaállhat, akiknél, ha történnek is tévedések, mégis feltétlen bizalmát  vetheti, amely nem ócska frázisok  félrevezető puffogtatásával, de  komoly kérdések felvetésével old majd meg társadalmi gondokat, számolja  fel a bűnözést, teremt meg igazságosabb társadalmi berendezkedést.
Mi talán most még csak egy politikai akarat vagyunk, de ilyen erő  leszünk. Nem mindenki megváltója, de világos értékrendű, a magyar  társadalomért dolgozó, a munkások jogáért minden esetben kiálló  politikai párt.
Minden tettünkkel azon dolgozunk, hogy megállítsuk a társadalom  kettészakítását, kiegyenlítsük a túlzó társadalmi feszültségeket, hogy  felzárkóztassuk a  magyar béreket az uniós normákhoz, s ezzel kihúzzuk a  frank s bármilyen lakossági hitelválság méregfogát.
- Szociális Nemzeti Egységpárt