Szociális Nemzeti Egységpárt

Előre mindannyian, egy megújult magyar szocializmusért!

Tartsatok velünk!


A Szociális Nemzeti Párt elsődleges célja megalakulásakor az volt, hogy végre egy munkásbarát, dolgozó-érdekű NEMZETI pártot hozzon létre, amely nem a múlt árnyaival,  elveszve ideológiákban dzsungelében, hanem a konkrét üzeneteket a nemzeti nyilvánossághoz eljuttatva, a jelen legfontosabb problémáival vívja meg a csatáit.

* * *

Ezen felül elsődleges célként rá akartunk-akarunk világítani arra, hogy a Fidesz semmi esetre sem nemzeti, hanem LIBERÁLIS, méghozzá szélsőliberális elveket vall, minden nemzeti hókuszpókusz csak a néptömege átverésére irányul. 

Hiszen hogyan is lehetne nemzeti bármilyen kormány, amely a nagy néptömegek elszegényedését nem megállítani, hanem ennek ütemét növelni akarja? Hogyan lehetne olyan kormány nemzeti,. amely kizárólag a kisebbség érdekeit képviseli, pl. mindig csak a munkaadókét a munkavállalókkal szemben? Ki kell mondani: ez a kormány NEM NEMZETI, HANEM NEMZETKÖZI, éppen úgy, mint az elődje, aki csak azért nem volt ennyire pofátlanul nemzetközi, szélsőliberális, mert nem volt ennyi hatalma hozzá.

A Fidesz nem más, mint korlátlan hatalomra szert tett szélsőliberálisok, önelégült, parlamenti gengszterek gyülekezete, mely az oligarchiák, az újbárók kormányát adta a népnek, átverve azt. Minden tevékenységük népnyomorgató, hazánkat nemhogy közelítenék, de távolítják az európai jóléttől, európai viszonyrendszerektől. Kérdezzük e párt szavazótól: Milyen keresztény az, aki képes olyan pártra leadni a szavazatát, aki a Hit Gyülekezetét államilag elismert egyházzá tette??? Milyen polgári gondolkodású ember az, aki képes asszisztálni szavazatával egy polgári jólétet csak a felső százezernek teremtő ultra-liberális gazdaságpolitikai elveket valló kormánynak? Milyen határon túli magyar az, aki képes megszavazni egy olyan kormányt, amely csak nevében nemzeti, de soha nem állt ki lényeges kérdésekben mellettük, s kormányzati tevékenységével rendre megnyomorítja az itteni magyarságot??

* * *

Az alulról szerveződő Szociális Nemzeti Párt megszervezése, megszerveződése nemzeti létszükséglet! Azért van rá szükség, mert a parlamenti ellenzék jelenleg érdemi változtatásra nem képes, vagy azért, mert hiteltelen, vagy azért, mert gyenge és nem a lényeggel, a magyar nép ellehetetlenülésével foglalkozik. 

* * *

Az Mszp ellenzékbe kerülve megpendítette a szociális érzelmeket. Az Mszp azonban úgy tesz, mintha oly sok év, s az ország számára annyi tragikus kormányzati ballépés után, most hirtelen megvilágosulna, s ellenzékbe kerülvén a  néptömegek panaszait hírleveleiben, médiájában most rendre elősorolja. Egyfelől ez nagyon helyes, derék cselekedet lenne - lévén valóban tűrhetetlenek azok a lépések, amit ez a (Fidesz) kormány a nemzetünkkel megcselekszik. 

DE HOGYAN TUDNÁNK ELFELEJTENI a szociálisnak egyáltalán nem mondható GYURCSÁNY-KORSZAKOT, csak azért, mert Orbán még kegyetlenebbül szipolyozza nemzetünket? És kérdezzük az Mszp-s képviselő uraktól: hol voltatok eddig, s miért hallgattatok? Az ország elnyomorodása nem Orbán alatt kezdődött, ő csak rátett erre egy lapáttal. Hol volt a ti híres szociális gondolkodásmódotok, miért nem tettetek 8 év alatt kormányzati pozícióból a népért semmit - bezzeg a ti egyéni gazdagodásotokért, képviselő urak, már annál inkább! Szégyen, hogy ti még szocialistának meritek nevezni magatokat!

Mi, az SZNP tagjai nem tudjuk elfelejteni, se megbocsátani, hogy az előző kormány, melyet a MSZP vezetett, sem állt ki lényegében a munkásosztály mellett, csak tapickolt a gazdagok, az extra-tehetősek (oligarchák, újbárók) lábvízében. Nem is értjük, miként foganhat meg a fejében valakinek, hogy hiteles politikai párt lehet egy olyan erő, amely tele van milliárdosokkal, oligarchákkal (ez persze a Fideszre ugyanúgy vonatkozik), egy olyan párt, amelyik minden szegényt érintő vizitdíjat vezetett be, de 8 év kormányzása alatt sem emelte a minimálbért jelentős mértékben, nem dolgozott ki szociális lakásprogramot fiatal munkáscsaládoknak, ellenben mindig ott volt védelmezőként, pártolóként amikor egy dologtalan, lusta, henye kisebbség a nemzet egyre fogyatkozó vérét szívta!

Az MSZP vezetése egy hiteltelen, megújulásra képtelen, egymással marakodó álbaloldali csoport, nemzetközi liberálisok ideológiájával agyukban. Milyen munkás az, aki efféle politikai vezetést támogat? Jöjjetek inkább velünk, fiatal pártunk zászlaja alá, s alkossuk újra, magyar módon, a társadalmi szociális értékeket!

* * *

Az LMP? Szót sem érdemel a magyar néptől egy olyan, magát emberjoginak hazudó bagázs, amely szellemi elődjéhez hasonlóan szintúgy az elefánttorony magasságából szereti a másságot, s közben hitvány módon marakodnak a parlamenti koncon, pártbéli juttatásokon. Hiteltelen alakulat ez, melynek nincs jövője.

* * *

S mit tesz a Jobbik, amelynek most, hogy parlamentbe került, már ezer lehetősége lett volna  szócséplés helyett, egy ország megújulása érdekében, a nemzetfogyás megállítása érdekében egyfajta szociális forradalmat hirdetni. Sajnos, nem túl sokat a régi frázisok puffogtatásán túl!

Illetve dehogyisnem: most már a jobbikos parlamenti képviselő urak és hölgyek is felveszik a közel milliós havi parlamenti fizetéseket, cserébe pedig a rendszer szelepének altesti jellegét öltik magukra: néha zaftosan odamondogatnak, cserébe egy kis médianyilvánosságért, de sajnos, még nem láttuk, egy parlamenti mameluktól sem, hogy pl. fizetett hirdetésben közzétenné akár a saját, akár pártjának álláspontját ezekben a munkásnyomorító kérdésekben, melyektől lázban ég egész országunk! Efféle késlekedésük azt a gyanúnkat erősíti meg, hogy a Jobbik szavakban nemzeti, de valójában ez is csak a gazdag vállalkozók pártja, kizárólag értük hajlandóak felszólalni, a nép nagy tömegei pedig nem érdeklik őket. Ma már kevés a nemzeti jelzőhöz a jól végzett parlamenti munka, a bizottságosdi  - mikor zajlanak a kilakoltatások, mikor a lakosság nagy többsége a hiteleivel küzd, mikor a minimálbérből még egy embernek is nehéz megélnie, nemhogy gyermekeinek - egy ekkora pártnak erőt kellene felmutatnia! Ám ez az "új erő" még nem mutatta meg erejét, ha így folytatja, félő, hogy nem is fogja soha!

A Jobbik szavazótábora derék hazafiakból, tenni kész magyarokból áll - sajnálatos, hogy őket is megtévesztik olyan emberek, akiknél sokkal különbeket érdemelnének. Le kellene vetnetek a pártszemüveget, kedves jobbikos véreink! Tegyétek fel a kérdést magatokban: ilyen lovat akartatok? Vagy olyan képviselőkre van szükségetek, akik nem a falvakat járják, hogy gondjaitokon segítsenek, de a parlamentben milliós fizetéseket felvéve, gyakorlatilag néhány lesöpörhető tiltakozáson, felszólaláson túl nem foglalkoznak érdemben a gondjaitokkal? A Jobbik képviselőcsoportjának kollektíven bojkottálnia kellene ezt az egész gengszter-komédiát, ami ott zajlik! Hatalmas utcai tömegtüntetéseket kellene szerveznie, de masírozó, félelmet keltő gárdák nélkül, rendszerváltó lelkesedéssel! Miért őket támogatjátok, a Hugo Boss öltönyben vitézkedőket, miért egy olyan pártelnököt, aki még ma is Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak az ország vezetésére - ezt a nemzetközi szélhámost, színészkomédiást, aki strómanjain keresztül felvásárolta már fél Magyarországot! Hogy tűrhetitek ti ezt, jobbikos felebarátaink?


Félrevezetett fideszesek, JÖJJETEK VELÜNK.
Valóban magyar szocialisták, KÖZTÜNK A HELYETEK!
Többet akaró, csalódott jobbikosok, MI VAGYUNK A MEGOLDÁS.


CSATLAKOZZATOK PÁRTUNKHOZ, ha egyetértetek alábbi követeléseinkkel:




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 6
Havi: 90
Össz.: 11 876

Látogatottság növelés
Oldal: Tartsatok velünk!
Szociális Nemzeti Egységpárt - © 2008 - 2024 - szne.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »